Avasalján

Mindennapok és holnapok a borsodi megyeszékhelyen

31. Polgármester-jelölt állítási kampány

Következő öt év

2014. július 02. 14:00 - Alex_W

Hárman pályáznak Miskolc Megyei Jogú Város polgármesteri székébe az elkövetkező öt évre.

A Fidesz természetesen újra doktor Kriza Ákost jelöli. A nagyváradi születésű orvos, a város jelenlegi polgármestere. Fül-orr-gége, majd családorvosi szakvizsgával rendelkezik. Mint egy tíz évig volt családorvos és 1999-től a MÁV-Rendelőintézet igazgató szakorvosa. 2002-től a megyei közgyűlés elnöke. 2010-től a város polgármestere.

Polgármestersége több botrány pattant ki a Városházán, melyek megvilágították, hogy Kriza Ákosnak sokszor magának a városházának az irányításával is gondjai vannak. Alpolgármestere, Zsiga Marcell több botrányba is belekeveredett, sértő kijelentéseit csak nagy nehezen tudta a városi adminisztráció elsikálni. A híres 47 ezer forintból is megélő alpolgármesterről kiderült, hogy a városi pénzeket lelkiismeret furdalás nélkül képes saját hasznára fordítani, legyen szó kettős költségtérítésről, vagy az utcájának a leaszfaltozásáról. Az alpolgármester mindegyik botránya után helyén maradhatott.

Kriza Ákos, bár fenne hirdeti, hogy a csőd széléről húzta vissza a város gazdálkodását, de az igazság az, hogy csak a központi költségvetés adósságátvállalásának köszönhető az, hogy Miskolcnak ma nincs adóssága. S bár ennek kapcsán a polgármester hangsúlyozta, hogy így a város éves szinten mintegy 5 milliárd forintot takarít meg, ennek a költségvetésben nincs nyoma. Van nyoma viszont egy brutális megszorításnak, melynek legnagyobb vesztesei az önkormányzati cégek. A jelek szerint nem a gazdálkodásuk racionalizálásával, hanem a karbantartások és beruházások erőteljes visszafogásával tartják egyensúlyban a költségvetést.

A város valódi problémáira viszont Kriza Ákosnak nem sikerült megoldást találnia: nincs tömeges munkahely teremtés, szó sincs a városi szociális vagy oktatási hálózat megújításáról, nincsenek nagy volumenű, koncepcionális beruházások. Lassú tétlenség és enyészet sújtja a várost.

Az ellenzéki jelöltek mondhatni kedvező helyzetből indulnak, hisz mint látható adott esetben maga a Polgármesteri Hivatal szolgáltat nekik muníciót egy kampányhoz. Ugyanakkor kétséges kinek van megvalósítható tervei a várossal.

A Jobbik Jakab Pétert jelöli a polgármesteri székbe. Jakab a radikális nézeteiről híres, többször élesen bírálta a városvezetést. Ugyanakkor kétséges, hogy képes épkézláb apparátust és programot felépíteni, tekintve, hogy beszédei gyakran csapnak át alaptalan, etnikai felhangoktól sem vádaskodásokba. Konkrét terveket vagy stratégiát a kritikán kívül nem igazán vázolnak fel a várossal kapcsolatban

A baloldal Pásztor Albert volt városi rendőrkapitányt jelöli. A jelenleg szolgálati járadékos Pásztor sokaknak a hírhedt, "cigánybűnözéses" mondata miatt lehet ismert, melyet a média felkapott. A média támadási ellenére a város akkori polgármestere, Káli Sándor, az MSZP, az Fidesz, az SZDSZ, a Jobbik és a megyei cigányvajda is kiállt a rendőrkapitány mellett, elítélve a környezetéből kiragadott mondatot félreértelmezőket.

A volt városi kapitány civilként, lokálpatriótaként indul. Nyugdíjazása előtt tíz éven át vezette a Miskolci Rendőrkapitányságot, az ország legnagyobb és legtöbb ügyet vivő kapitányságát. Vezetése alatt ha lassan is, de tendenciózusan csökkent a bűncselekmények száma, súlyossága, és javult a felderítés. A rendőrkapitány mögé felsorakozó széles baloldali és civil összefogás az első pillanattól nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar elbújni a problémák elől, s végleges megoldásokat dolgoznak ki, mind a gazdasági, mind a városfejlesztési, és mind a szociális kihívásokra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avasalja.blog.hu/api/trackback/id/tr966421189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása