Avasalján

Mindennapok és holnapok a borsodi megyeszékhelyen

35. Eredménytelen utazások

Fotóalbum

2014. szeptember 26. 09:00 - Alex_W

Sok fél cél vezeti az embert, mikor külföldre utazik. Vannak, akik kikapcsolódni szeretnének, új fotókat a családi fényképalbumba, vannak akik új tájakat megismerni; vannak akik tanulni szeretnének és vannak, akiknek ez az élet, mert képviselik a cégüket, szervezetüket vagy épp a városukat.

Igen, a polgármesterség egyik kellemes oldala - már ha az ember szeret utazni -, hogy van olyan, amikor hivatalból utazni kell. Persze nem csak úgy utazik az ember, a polgármester, természetesen hivatalos út, közpénzből, szigorúan az eredményességre kihegyezve.

Csak úgy nem megyünk, csak úgy nem utazgatunk, a közeljövőben nem is tervezünk. Mindegyik utazást komoly szervezés előz meg, az eredménycentrikusság a lényeg. (dr. Kriza Ákos - BOON)

A polgármester úr pedig szeret utazni, pontosabban szeretett Keletre utazni. Aszan és Szöul városa Dél-Koreában, Hefei és Sanghaj Kínában vagy épp Moszkva mind oly szerencsés város, hogy egyszer vagy többször vendégül láthatta az elmúlt négy év során doktor Kriza Ákost. Persze ezek nem magán utak voltak, szigorúan a várost képviselte a küldöttség. Hogy miért Keletre?

Ehhez fontos tudni, hogy a világban egy hely van, ahol a tőke pezseg, az pedig Kelet-Ázsia, Kína, Dél-Korea. (dr. Kriza Ákos)

Magyarán Kriza Ákos azért utazott Kínába és Dél-Koreába, mert az ottani befektetők már alig várták, hogy Miskolcra hozzák a pénzüket. Hát lássuk az eredményeket!

2011-ben Miskolc, és a dél-koreai Aszan városa testvérvárosi szerződést kötött.

Tovább? - Nincs tovább. Ez az egyetlen eredmény - leszámítva az új családi fotókat.
Hol vannak a kínai és dél-koreai befektetők, hol vannak azok az új munkahelyek, melyeket a keleti tőke hozott létre Miskolcon? Sehol. Egyetlen komoly befektetőt sem sikerült Kriza Ákosnak meggyőznie.

Teljes kudarc.

Persze a Polgármester Úr már nem volt ilyen lelkes az európai utakkal kapcsolatban. - Igaz is, hányszor kell elutazni Brüsszelbe, Németországba, vagy Finnországba, ahhoz, hogy annyi törzsutas pontot szedjen össze, mint egyetlen keleti körutazással?

Az nem számított a Városházának, hogy a város legnagyobb ipari foglalkoztatója német, az nem számított, hogy a város összes fejlesztési pénze Brüsszelből jön, oda nem mentek ilyen lelkesen küldöttségek, oda nem utazott doktor Kriza Ákos. Vajon miért?

Annak mi lehet az oka, hogy miközben többször volt az elmúlt négy évben a távol-keleten, addig egyszeresem volt Brüsszelben? Miért hagyta veszni a város kapcsolatait, miért nem keresett olyan lelkesedéssel európai befektetőket, mint amilyen lelkesedéssel hajkurászta az ázsiaiakat?

Szerintem a polgármester úr családi fotóalbuma miatt: beteltek a az európai képeknek szánt helyek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avasalja.blog.hu/api/trackback/id/tr686732989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása