Avasalján

Mindennapok és holnapok a borsodi megyeszékhelyen

52. Fizetés emelés

A jó munka jutalma

2017. február 16. 06:00 - Alex_W

A múlt héten kaptam tőletek hideget-meleget amikor kifejtettem, hogy Miskolc közel sem erős város. Persze erősebb, mint egy nevesincs település valahol Szibériában, és mondjuk erősebb mint Szikszó, de például közel sem olyan erős, mint például Szeged. Mondhatjuk, hogy súlycsoportjában Miskolc a leggyengébb.

De hagyjuk ezt az önfényező mondatot, hisz a Polgármester Úr is csak politikus, és ez jó indok az önfényezésre. 

Koncentráljunk inkább dr. Kriza Ákos munkájára, aki mint polgármester - s egyben a városi Katasztrófavédelmi Törzs vezetője - bizonyította alkalmasságát, hisz csak néhány szempillantásnyi ideig volt járhatatlan a város. Ez a kiváló munka, amit amúgy ezen kívül is végez városunkban mind a gazdaság, mind a kultúra, mind a szociális és egészségügyi területen, bizonyítja, hogy a Mi Polgármesterünk igazán méltó a javadalmazására. Méltó a fizetés emelésére, a közel egymillió forintos fizetésre (pluszban a költségtérítés).

Ráadásul a még a mocskos, galád, Soros-bérenc sajtó is támadta, hogy a háza előtt milyen tiszta az út, hisz csak a hivatalába akart bejutni, hogy kötelességét teljesíthesse. Hogy ilyen helyzetbe többet ne kerüljön a tisztelt Polgármester Úr, és dr. Kriza Ákos egy jövőbeni vészhelyzet esetén is időveszteség nélkül érhessen hivatalába, javaslom építsünk neki helikopter leszállót és a város autó használat helyett vegyünk a polgármester úr részére helikoptert (és pilótát).

Arról nem is szólva, hogy Zsiga Marcell óta tudjuk, hogy a hegyek tetejét is eléri az árvíz, ilyenkor is jól jön egy helikopter a kertben. Sőt talán Rogán Antal urat is könnyebben tudja egy kávéra fogadni a Polgármester Úr, ami talán erősíthetné Miskolc kormányzati lobbijának az eredményét. Szóval mindenki beláthatja, hogy igazán hasznos tud lenni, ha a Polgármester Úr kertjében van egy helikopter-leszállóhely.

A héten elfogadásra ajánlott költségvetés amúgy tényleg nem tartalmaz többet pár bejegyzésre elegendő kivetnivalónál, leszámítva, hogy Szegedhez képest közel körülbelül 35-40%-kal kisebb. Ez egyrészt Szeged erősebb lobbi eredményét, másrészt a hatékonyabb pályázatait jelzi, hisz leginkább a fejlesztési forrásokban vannak nagyságrendi különbségek a két város költségvetésében. És több jut szociális kiadásokra. És több jut egészségügyre. Több jut közlekedésre. Igaz nem egyszerre emelnek 20%-ot, hanem folyamatosan igazítják a béreket.

De a mi stabil, betartható és egyensúlyi költségvetésünkbe épp ezért, a polgármesteri tiszteletdíj emelésén túl, simán belefér százmillió egy helikopterleszállóra is.

És ez nem ígéret. Köszönet Dr Tompa Sándornak és Nagy-Korsa Juditnak, aki benyújtották javaslatomat a Közgyűlésnek. 

km2017.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avasalja.blog.hu/api/trackback/id/tr5912248438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása