Neked mi jut eszedbe Miskolcról? Panelrengeteg? Vagy a tönkrement Vasmű? Munkanélküliség, bűnözés? Vakolatomlás? Megmagyarázatlan csecsemő-halál? 47500? Szmog kosz, rendetlenség? Kilátástalanság? Hegyek? A ground? Sétálóutca villamossal? A Szinva? A Diósgyőri vár? A kisvasút? Lillafüred?

Neked mit jelent Miskolc?

Nekem a szülővárosom, vagy még annál is több: Miskolc lelkem egyik fele. Bármerre jártam, mindig miskolci voltam, bárhol is éltem, ami a várossal történt, az velem történt meg. Mai napig élvezem, mikor megérkezem a városba, megnyugtat amikor a Tiszai pályaudvar épületét meglátom, amikor az ívben csikorogva-zörögve meglátom az első villamost.

Imádom a Miskolcot körülvevő hegyeket és imádom az itt élő embereket. Imádom járni a várost: kelettől nyugatig és északtól délig. Épp úgy szeretem a Tapolcai katlant, mint a Görömbölyi lankákat, a szirmai kis utcákat, vagy épp a Martin kertváros zöldövezetét. Épp úgy körbe járom a Tiszai lepusztuló környezetét, mint a gyártelepeket, a Keleti kaput. Imádom a Belváros légkörét, az egymást váltogató családi házas és panel övezeteket. Csodálom az Avast, mely távolról igazán megragadó, büszke fellegvárként uralja a város déli és keleti részét. Szomorkodom a Vasgyár elhagyatottságán, és imádom nézni, ahogy a várost szorongatják a hegyek nyugaton. Imádom elképzelni a Diósgyőri várban élő lovagokat, imádom a kisvasút zötyögését. Imádom a villamost. Szeretem, hogy a város tele van meg nyugtató, csendes helyekkel, s mikor belül túl nagy a zúgás kimegyek és a Bükk csendje egyszerre helyre tesz mindent.

S Miközben keresztül-kasul kószálok a városon egyre sokasodnak bennem a kérdések: tényleg így kell lennie? Nem lehetne szebben jobban, nagyobb közmegelégedettségre törekedve építeni ezt a várost? Tényleg rendben mennek a városban a dolgok?

A válasz aggasztóan sokszor: nem, nem mennek jól. Mintha minden összeesküdött volna a város ellen, vagy mintha semminek nem lenne gazdája.

Ha arra gondolok, hogy mennyire lenyűgöz vonatról a látvány: egyik oldalt kertváros, másik oldalt az Avas masszív tömbje, s mikor megérkezem megrémít a vasúti kontraszt: az ország legszebb - számomra mindenképp - vasút állomása fura kontrasztot alkot az  aládúcolt, rozsdás, tulajdonképpen majd az ember fejére szakadó peronokkal, vagy épp a húgy szagú aluljáróval.

Vagy mikor arra gondolok hány és hány terv született a MÁV -telep sorsának a rendezésére, még sem történik lassan évtizedek óta semmi sem. A József Attila utca környékét elkezdték rehabilitálni, s az eredmény: a Károly hotel rendbe tett tömbje szigetként emelkedik ki a romokból. A Vasmű területe menthetetlenül pusztul, mint ahogy az Avas első ütemének lakói is évtizedek óta egy hasztalan - céltalan földtúrásban gyönyörködnek évtizedek óta.

Egyes kerületek olyan képet mutatnak, mintha egyszerűen lemondtak volna róluk, egyes helyek olyanok mintha nem is a városhoz tartoznának.

Ellenben a bürokrácia a városban nagy, és egyre nagyobb, a közbiztonság egyre rosszabb. A város szolgálatatások minősége romlik, s nem tudja senki sem, miért hullanak le az intézmények falártól a vakolatok - olykor gyermekeinkre.

Költségvetésünkben négy év óta semmi változás: fejlesztések nélkül is akkor a hiány és Miskolc adóssága is a konszolidáció után, mint korábban, igaz akkor legalább a város megindult valamerre. A valaha bővíteni tervezett miskolci fesztiválok most a túlélésért küzdenek egytől - egyig.

Tényleg nem leli Miskolc a kiutat, vagy a városvezetés olyan kétbalkezes, hogy nem veszi észre a lehetőségeket.

Ha szembenézünk vele, minden felismert probléma egyben lehetőség is, hogy fiainkra és lányainkra, unokáinkra egy jobb Miskolcot hagyjunk, ahol lehet élni.

Mivel utálom a problémákat: bemutatom lehetőségeinket. Bemutatom, hogy én milyen Miskolcot hagynék gyermekeimre.