Avasalján

Mindennapok és holnapok a borsodi megyeszékhelyen

Miskolci vízhiány

Vészhelyzet a vízrendszerben

2019. július 04. 15:55 - Alex_W

Nincs is annál szörnyebb, mint amikor az ember a tüzet okádó utcákon, a tüzes pokol közepén vergődik hazafelé. A ruházat is lefolyik szinte róla, a megrekkenő hőségben izzad, mintha egy két lábon járó szökőkút lenne. Beesve a lakásába csak egy pohár vizet szeretne. Megnyitja a csapot - de nem jön semmi.

Hivatalosan persze nem ismerik el, csak "nyomás csökkenésről" beszélnek, de kit érdekel, amikor a lényeg ugyan az: a csapból nem folyik víz. 35 fokban öregek, betegek, munkából fáradtan megtérők, kisgyermekes anyukák kénytelenek lajtos kocsikra várni, a melegben sorakozni -- vízért. Ezt a kínzást még a Genfi-egyezmény is tiltja.

A vízhiánynak -- meg nem erősített pletykák szerint -- alapvetően két oka van: egyrészt a korábbi nagy zivatar rengeteg szennyeződést hordott a kutakba, amiket így a megfigyelő rendszer kizárt a szolgáltatásból. Másrészt a vízhálózat elégtelen karbantartása miatt egyes szakaszokon nem bírják a csövek, és több csőtörést is jelentettek a városban.

20190703_172001.jpg

Az hogy a városnak nincs elég vízlelő helye sokaknak újdonság, bár az utóbbi évtizedekben megemelkedett vízfogyasztás fényében némileg érthető. Azt kevésbé ismert, hogy miközben a városvezetés szeret dicsekedni a felújított-meghamisított Diósgyőri várral, tervezés és építés közben a Lovagi tornák terét sikerült túl közel tenni a vár melletti kúthoz, így az a kút a pletykák szerint évek óta ki van zárva a szolgáltatásból. Új kutak utáni kutatás még ötletként sem merült fel a városházán, vagyis ha a szóbeszédek igazak, a városvezetés még csökkentette is az igénybe vehető kutak számát.

A kutakat 2009 és 2012 között látták el olyan önálló monitoring rendszerrel, amely szennyező anyagok vagy fertőző baktériumok jelenléte esetén automatikusan kizárja a kutakat a vízszolgáltatásból, ami egy nagyon szuper dolog. De az, hogy nincs a városnak tartalékja, nincsenek olyan kutak, amikkel a kieső vizet lehetne pótolni, ilyen meleg napokon felelőtlenség, bűnös hanyagság. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a monitoring rendszer bevezetése óta semmilyen más intézkedést (például a kutak védterületének a megnövelése, a kutak környezetének szigorúbb ellenőrzése) nem hoztak, ami az ivóvízbázis védelmét szolgálná.

20190703_172005.jpg

 

2017-es adatok szerint öt év alatt 272-szer jelzett a rendszer, és zárta ki a nyolc kút valamelyikét. 

S mivel sajnos tény, hogy a Miskolcot is elérte a globális felmelegedés, és egyre több pokolian forró napot kell átvészelnünk egy-egy évben, ideje lenne elgondolkodnia a városvezetésnek az újabb ivóvízkutak kiépítésének a lehetőségein. Mert nyaranta sokkal több víz kell, és egyszerűen megengedhetetlen, hogy pont a legnagyobb melegben akadozzon, vagy szüneteljen a vízellátás. És most nem a kertek és pázsitok öntözéséről beszélek, hanem az ivóvízről, annak biztosításáról.

dscn0043_1.JPG

 

De nem kerülhetjük meg a szaporodó vízcsőtöréseket sem, amelyek egyértelműen az elöregedő rendszer hiányos karbantartásának a tünetei. Még a rómaiak is, akik olyan vízvezetékeket tudtak építeni, hogy egyes részei mai is állnak, gondoskodtak a vízvezetékhálózat karbantartásáról. Miskolcon, a fejlődő, gondtalan városban, -- ahogy a városvezetés szereti eladni magát -- természetesen erre sincs pénz. A gond csak az, hogy dr. Kriza Ákosék erről nem tájékoztatták a csöveket, amik konok módon tovább öregednek, gyengülnek, míg végül menthetetlenül eltörnek. Ez ellen csak a rendszer gondos karbantartásával és bővítésével lehet védekezni. Ez az, amire az elmúlt tíz évben nem, vagy csak alig volt példa a városunkban.

Márpedig 9 évnyi karbantartás hiánya meglátszik a rendszeren. Át kell gondolni, ha kell: újra kell tervezni a rendszer elemeit, hogy ritkábban következzenek be csőtörések, és hogy egy csőtörés se járjon azzal, hogy utcák, lakótömbök vagy városrésznyi közösségek maradnak a létfontosságú ivóvíz nélkül.

komment

Kezdődik a polgármesteri verseny

Veres Pál, a jelölt

2019. július 01. 15:13 - Alex_W

És igen végre! Győr, Szeged, Budapest és kismillió másik magyar város után Miskolcon találtak egy jó embert, egy jó jelöltet! A Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület (Függetlenek SzIVE) előrántotta a kalapból Veres Pált a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatóját. 

Persze ez már sokunknak nem meglepetés, hisz a város szerte ismert iskolaigazgató és neves pedagógus nevét már régóta fújta a Szinva parti szél.

Veres Pál Ózdon született és nevelkedett, de a Debreceni Egyetemen szerzett matematika-fizika-informatika tanár szakos diplomájával már Miskolcra tért haza, és 1986 óta pallérozta a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiző fiatalokat. Tudását és képességeit, pedagógiai és tananyag fejlesztő munkáját számos díjjal ismerték el, mint a matematika oktatásáért 2002-ben megkapott Graphisoft-díj és Beke Manó-díj. 1995-től igazgatói kinevezéséig a matematika tantárgy megyei szaktanácsadója.

Szintén elismerés, hogy alig 10 év tanítás után, 1997-ben felkínálták neki a Földes Ferenc igazgatói pozícióiját. Munkája hozzájárult ahhoz, hogy a Földes Gimnáziumot mai napig a legjobb iskolák között tartsák számon. Hogy munkája mennyire szolgálja a város közösségét, jól mutatja, hogy 2013-ban tüntetésekkel követelte ki a város lakossága, hogy a dr. Kriza Ákos vezette Városháza engedje tovább dolgozni.

Veres Pál ma reggeli videójában fejezte ki, hogy Miskolc fejlődésének a városlakókkal együtt szeretne új irányt szabni, hogy ismét felépíthessük a "virágzó Nagy-Miskolcot".

Természetesen a Fidesz már a minap.hu-n megjelent közleményben reagált is, amiben Veres Pált kimondatlanul egyszerűen csak az "vajúdó hegyek szülte egérnek", szerencselovagnak és kalandornak bélyegezte. Azt az embert, aki közmegelégedésre 34 éve dolgozik gyermekeinkért és közösségeinkért. Ami azt illeti, bármilyen jelzőt aggathatnak rá, Veres Pál az az ember marad, akiről elhiszem, hogy Miskolcért és benne minden miskolciért akar dolgozni, nem pedig Kolozsvárért.

Mit is válaszolhatnánk erre? Soós úr, ma 35 fok van. Helyreállt már a vízszolgáltatás a városban?

komment

Mi legyen a Fűtőművel?

Legyen Tudományos Élményközpont!

2019. június 24. 08:22 - Alex_W

Önök gazdagok. Nagyon gazdagok. Miskolc városa, vagyis önök fejenként 10 000, igen, tízezer magyar forintot költöttek egy épületre, amelybe senki be sem tette a lábát, amióta elkészült. 

Ha kilátogatunk a Miskolci Egyetemre, vagy csak az Egyetem melletti Lidlbe megyünk bevásárolni, akkor egy hatalmas, frissen felújított és szép épületben gyönyörködhetünk - szigorúan kívülről. A volt egyetemi fűtőmű évtizedek óta üresen álló épületét még a Káli Sándor vezette önkormányzat kezdte felújítani, előbb rock múzeum, később  egy új tudomány-technikai múzeum céljára, mely egyszerre tisztelgett volna a város ipari múltja előtt és nyújtott volna inspirációt a következő generációk mérnöki tudományok felé nyitott tagjainak.

E szép és hasznos projektből a 2010 óta regnáló városvezetés egy gigantikus, másfél milliárdforintos mutyit csinált. Bár az előző városvezetéstől örökölt tervet sokat kritizálták, Kriza Ákos Városházája egészen az utolsó utáni pillanatig kitartott az akkor már Science Múzeumra keresztelt projekt mellett, pusztán azért, hogy 1 500 000 000 forint elköltése után a frissen felújított épületre lakatot tegyenek. Az épület azóta is csak kívülről csodálható, nem látogatható funkciója nincs. Csak az évek telnek és a por ülepszik az épületben.

Persze miután befejezték az épület felújítását, megpróbáltak ügyet csinálni belőle, az egészet az elődre kenni, de a nyomozás két év után sem hozott eredményt.

Miskolc pedig a védett, de állagában folyamatosan romló és hasznosítatlan belvárosi Avas szálló mellé kapott egy ellenpéldát: a védett és tökéletes állapotú és mégis hasznosítatlan Fűtőművet.

Úgy látszik dr. Kriza Ákos Városházájának teljesen mindegy az épület állaga, hasznosítani, célt találni neki képtelen.

Pedig nem kell messze menni, hogy az ember ötletet találjon, hogy mihez is kezdjen egy, tökéletes állapotú, jó megközelíthetőségű, az Egyetemhez közeli épülettel. Ha a Városházának már sem a város jelentős együttesekkel teli könnyűzenei élete, sem az ipari múltja sem érdemes arra, hogy egy múzeumban megemlékezzünk róla, akkor valami más. Ami hiány pótló.

A világon mindenütt kihívásként kezelik, hogy a következő generációkból minél több tehetséges gyerek lépjen mérnöki és tudományos pályára, de legalábbis élő kapcsolata legyen a természettudományokkal és a technológiával, hisz enélkül az ember képtelen boldogulni a technikai korban. Győrben ehhez nyújt segítséget a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ, ahol a gyerekek olyan kísérleteket láthatnak, vehetnek részt benne, amikre az iskolai órákon idő és felszereltség hiányában nem kerülhet sor. A gyerekek megismerkedhetnek a digitális kor legújabb, az ő életükben mindennapos vívmányaival: a 3D nyomtatással, vagy a robotok programozásával.

A gyerekek imádják a látványos természettudományos kísérleteket, imádják, hogy a kiállítási tárgyak megfoghatóak, sőt meg kell fogni azokat, mozognak, használni lehet őket. Nem csak látják, de ki is próbálhatják a robotok programozását, vagy ép a 3D tervezést és nyomtatást. A természettudományos játszóházban szerzett élményeikkel, jobban eligazodnak a digitális korban, a fogékonyaknak pedig segíti a tudományos-mérnöki pálya felé orientálódást, az egyetemre való tudatos készülést.

Kellene egy ilyen program a gyermekeinknek ide a városba, sőt a régióba, s erre például ideális lenne a Fűtőmű épülete, szimbolikusan pont a Miskolci Egyetem bejáratánál.

komment

Csökkenő lakosság - csökkenő választási körzetek

Jegyzőségre alkalmatlan

2019. április 23. 07:18 - Alex_W

Miskolc elnéptelenedés katasztrofális méreteket öltött - ennek legjobb beismerése, hogy a hatályos jogszabályok alapján a jegyzőnek két fővel kellett csökkentenie a közgyűlés létszámát, mert Miskolcon már nem él 160 ezer ember se. A jegyző nyilatkozata felér egy beismeréssel, hogy mennyire alkalmatlan a város problémáinak kezelésére ez a a migráns-szívű városvezetés.

Az önkormányzati rendszert 2014-ben még 165 013 fő után idén már csak 159 265 fő után kell megállapítani. Vagyis minden évben durván 1200-zal vagyunk kevesebben mi miskolciak.

Persze a jegyző sem különb a polgármesternél, kijelentette hogy a város 20 képviselői körzete közül pont azt a 19-es számút szünteti meg, ahonnan akkor sem tudták kiűzni a szocialista Bartha Györgyöt, amikor  2014-ben saját ízlésüknek - érdekeiknek - megfelelően húzogatták a körzethatárokat, már akkor is hihetetlen körzethatárokat hozva létre.

bartha_gyorgy.jpg

 

Miért pont a 19-es?

Az is megér egy keretest, hogy miért a 19-est szüntetik meg. A négy ellenzéki körzet közül is a 6-os és a 7-es számú is sokkal természetesebben adná magát, hisz a város közepén, négy-öt körzethez lehetne hozzácsapni az Avas tetején lévő bérházakat. Csakhogy:

  1. Fodor Zoltán (7. vk) az országgyűlési választásokon készséggel ált a Fidesz rendelkezésére és osztotta meg az ellenzéki szavazatokat a városban.
  2. Bartha György 2014-ben 80% körüli eredménnyel vitte a körzetét, tehát amíg indul, addig ott őt megválasztják.
  3. Percessel (Pakusza Zoltán, JOBBIK, 17. vk) és az Avassal (Szilágyi Szabolcs, JOBBIK, 6. vk) szemben a 19-es egy rendezett, kvázi probléma mentes körzet, nagyobb részt a 25 éve ezen dolgozó képviselőjének hála.

És kormánypárti oldalon is van pár olyan körzet, aminek a beolvasztása csak a körzethatárok egyszerűsítését eredményezné. Ilyen például a 14. számú választókörzet, ami egy hihetetlen képződmény.

A választási körzeteknek két alapvető feltételnek kell megfelelnie:

  1. Egybefüggőnek kell lennie
  2. A körzeteknek nagyjából ugyanakkora részt kell képviselni a lakosságból (15%-os eltérés lehet, de 5% felett már indokolni kell az eltérést!)

Vagyis nem egy lehetetlen feladat.

Persze Alakszai jegyző úr a törvényesség helyett a párt érdeket - vagy inkább a miskolci Fidesz belső harcait? - tartotta fontosabbnak inkább és ugyan a 19-es  választókörzetet szétosztogatta a környező (fideszes) körzeteknek, de arra már lusta volt, hogy egyszerű zseb-számológépével megnézze, hogy az így kapott körzetek megfelelnek-e a törvényességi kritériumoknak.

Vagy lehet, hogy jegyző létére nincs tisztába a törvényességi kritériumokkal? Ez utóbbi esetben viszont most kéne felmenteni, mielőtt tudatlanság nagyobb kárt okoz a városnak!

Ám a jegyző alkalmatlan, hisz lustaságból vagy tudatlanságból, de mindenképp törvénytelenül szüntette meg a 19-es körzetet és erről bírósági papírja is van már.

Már pedig az a jegyző, aki nem képes egy ilyen egyszerű feladatot, mint egy ellenzéki körzet megsemmisítése a teljes Fidesz-es többséggel a háta mögött végrehajtani, az nem alkalmas jegyzőnek. Hisz a XXI. században, a számítógépek világában csak akarat és minimális szorgalom kell ahhoz, hogy a maradék 19 körzet mindegyikét kissé korrigálva teljesen törvényesen végrehajtsa a feladatot.

Még egy ilyen szerencsétlent!

Ha nem lett volna ilyen béna, akkor nekem nem maradna más, mint fröcsögni azon, hogy miféle hatalmi perverzió és totalitárius szerveződés kell ahhoz, hogy a képviseletre csak nyomokban szert tett ellenzéket fossza meg egy újabb körzettől Alakszai jegyző úr. Mert lássuk be, egy körzet nem oszt - nem szoroz, ha a többi a kezükben van. Vagy talán úgy érzik, hogy nem tudják megszerezni a körzetek többségét?!

Ám így sírva nevethetek a jegyzőn.

komment

Népkerti sörfesztivál

Csendet!

2018. szeptember 11. 12:56 - Alex_W

Kora ősszel még be-be kapcsolom a panel-klímát: a nyitott ablakot. Nincs is jobb, amikor egy vasárnap este bejön a friss levegő. Persze a nyitott ablaknak megvannak a maga veszélyei hisz a levegőn kívül bejöhetnek a bogarak, szúnyogok, sőt nyáron beugrott látogatóba egy sáska és egy denevér is.

Ám ezen a hétvégén olyasmi jött be a nyitott ablakon, ami ellen nem véd szúnyogháló. A több kilométerre lévő népkerti "Sörfesztivál". Bár nem tudom hogy lehet sörözni olyan koncert közben, amit gyakorlatilag a fél város hall.

Na igen, a hangerő. Nem vagyok ellene a hangos zenének, bár úgy gondolom, hogy a fesztivál feladata azokat szórakoztatni, akik jegyet vettek rá - ha már egyszer hatalmas kordon-kerítéssel körbevett fizetős bulit csináltak belőle. Ám nem moroghatok a jegyárak miatt, a - legalábbis hangerejében - kitűnő hangosítás miatt mindenki részt vett a fesztiválon, a Szent Annától az Avasig, akár akart, akár nem, akár szereti a sört, akár nem.

És persze ilyenkor senki sem olvassa a közösségi médiát, ilyenkor senki sincs telefonvégen, senki sincs aki odaszólna a rendezőknek - hé még mindig Hajdú Péterék csinálják? - hogy halkabban *****, a  gyerek aludna!

Valaha ezt a várost a kultúra építette, olyan rendezvényekkel, amit kulturált, jól nevelt emberek szerveztek, akik a rendezvény minőségét és kulturális értékét nem tévesztették össze a hangerővel. Szeretem ha a városban élők, a városba látogatók jól érzik magukat. De ezt nem tehetik azok rovására, akik inkább pihenni szeretnének.

komment

Debrecenbe mentek a bajorok

Leszállás megtagadva

2018. augusztus 02. 08:04 - Alex_W

Ennek a szerencsétlen városi dokinak ezt sem sikerült elintéznie: Debrecenben szállt le a BMW gyár, a velejáró több ezer munkahellyel, presztízzsel, biztos jövővel együtt. Doktor Kriza Ákos közel egy évtizedes regnálása alatt egyetlen egy nagyobb céget sem volt képes megtelepíteni a városban. Nézzék meg, a Takata megállapodáson is még Bajnai Gordon neve áll!

Krizáék érzik, hogy ezzel a napnál is világosabb, hogy mennyire nulla a teljesítményük, hogy mennyire ciki lett a személyük, hisz az elmúlt egy évtizedben Győr mellett még Kecskemét is kihasította a maga részét az autóiparból, s most lelkesen csatlakozik hozzájuk Debrecen - mindezt Krizáék saját közleménye szerint egy reptér miatt.

Reptér, ami Krizáék miatt nincs sem a városban, sem a környékén. Ha jön egy befektető,csak porfészeknek nézi a várost, mert nincs a közelben egy olyan mező, ahová akárcsak egy mezőgazdasági mezei békaugró letehetné a kerekét.

Pedig amikor át vette a várost, akkor volt reptér, sőt volt reptérrel kapcsolatos fejlesztési koncepció. Volt arra szándék, hogy Miskolcnak is legyen olyan betoncsíkja, amit a befektetők megkövetelnek. Városunk ezért szerzett tulajdonrészt - ha  nem is a határában, de 20-30 perces autóútra lévő - Klementina repülőtérben. Sőt, amikor ezt az elfuserált doktort megválasztottuk polgármesternek, már beleült a készbe a jóba, megvoltak a hasznosítási és fejlesztési tervek. Mindössze latba kellett volna vetnie azokat a híresen jó kapcsolatait Orbán Viktornál. Nem lett volna olcsó, de a három település összefogásával már egy működő, a BMW számára is vonzó repülőterünk lenne.

S nem a pénz miatt nem valósult meg a fejlesztés, a városi dokink szerint olyan gazdag a város, hogy egy másfél milliárd forintos ingatlanfejlesztést immár lassan három éve hagyjon üresen, parlagon - immáron mindenféle komolyabb örzés nélkül. - Igen ez a soha meg nem valósuló Science Múzeum épülete lenne. Gondolom a háttérben megy az agytröszt, hogy lehetne ingyen átjátszani valakinek, a pletykák a Jezsuitákat emlegetik...

Ha lett volna repülőtér - ami egyedül a Fidesz és doktor Kriza Ákos adminisztrációja miatt nincs - akkor a vidék legnagyobb műszaki egyetemével együtt sokkal vonzóbbak lehettünk volna a BMW-nek, mint Debrecen. Helyet csak találtunk volna neki valahol az 1000 hektáros ipari parkban -- vagy Hernádnémetiben.

Így viszont marad egy szerencsétlen, béna, kétbalkezes városvezetésünk, s az a riasztó tény, hogy továbbra sincs gazdasági fejlesztési koncepciója - nincs gazdasági jövőképe a jelenlegi városvezetésnek

Végül egy találós kérdés: az ezer hektáros ipari parkba hány cég költözött és mekkora a kihasználtsága? - A Takata nem ér, mert esetükben nem a gyár költözött az ipari parkba, hanem az ipari park a gyárba.

komment

Hóhelyzet - megint, mindig

Nyílt levél Domnule Krizának

2018. március 20. 14:44 - Alex_W

Tisztelt Polgármester úr!

Stimate Domnule Primar!

Köszönöm, hogy megismertetett minket Erdélyország szokásaival, a havas utak és járdák feledhetetlen látványával. Ám kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmét, hogy a magyar nemzetisége, erdélyi származása és miskolci polgármestersége nem menti önt fel az alól, hogy tisztelje a kultúránkat, beleértve azt is, hogy Miskolcon szeretjük, ha eltakarítják a havat. Sőt épp ellenkezőleg, jó példával kellene elöl járnia, hogy megmutassa, mennyit tesznek a határon túlról származó magyarok értünk, az anyaországban elkorcsosult testvéreikért.

Mi elfogadó nemzet vagyunk. Szeretjük a bordát, ha az marhából, vagy sertésből van, de egyáltalán nem szeretjük a jégbordát, és különösen utáljuk a jégbordán való elcsúszásból szerzett bordazúzdást. Szeretjük a combot is, csirkéét libáét épp úgy mint a sajátunkat, szeretjük egyben és nem darabos törésben látni.

Kérem ne vegye el a miskolciaktól a pénzük, munkájuk, önbecsülésük, a gyermekeik és unokáik után a sóval felszórt járható útjainkat is!  Talán annyi még maradt a város költségvetésében, hogy néhány hólapátra és hómunkásra, egy kis sóra és homokra még anélkül jusson, hogy belügyminiszteri segítségért kelljen kuncsorogni Budapesten.

Felhívom figyelmét, hogy érdekes módon csak az elmúlt nyolc évben okoz gondot már kétcenti hó is, ha azonnal el nem olvad. Korábban, az átkozott szocik idején legalább a főbb utakat próbálták azonnal hómentessé varázsolni, hogy másnap csak a mellék utakat kelljen tisztítani. 

Tudja, tisztelt polgármester úr, a mi kultúránk része az időjárás jelentés, amikor tudós sámánok a ég jeleiből és különböző varázseszközökből előre megjósolják az időjárást. Nagy bölcsességük van, érdemes rájuk hallgatni, akkor is, ha véleményüket nem pajzson állva mondják el, hanem a tévében, és akkor is, ha latin betűkkel írják meg és nem rovás írással. Egy hét talán elég lehet Csaba királyfi utódainak, hogy kis városunk ne szenvedjen katasztrofális vereséget két centiméter hótól. 

Vagy tán Ön azt hiszi, hogy olyanokra bízzuk a jövőnket, akik a jelenünket sem tudják kezelni?

Tisztelettel,

Avasalja Blog

komment

Miskolcnak új logója van

A király új ruhája

2018. január 08. 12:01 - Alex_W

Miskolc arculatot vált - megint. Mint egy öregedő színésznő, aki hiúságában azt hiszi, hogy a plasztikai sebész kése alatt eltüntetheti az elmúlt 30 évet. Pedig ez csak grafika.

A vicc az egészben az, hogy a mindenhova félköröket csempésző régi arculatot szintén ugyan ez a városvezetés készítette el, szintén súlyos milliókért. Sőt a 2012-ben bemutatott új logót pont ugyanazokkal a frázisokkal - sőt majdnem szóról szóra ugyanazokkal a szavakkal - adta át dr. Kriza Ákos polgármester, amivel az újat Kiss János alpolgármester: a kitörés, a fejlődés, a válság vége.

miskolc_2012_logo_color.jpgEttől búcsúzunk
 

Pedig ha egyszer már 2012-ben véget vetettek a válságnak és elindult a nyugodt fejlődés, akkor indokolatlan a logócsere. Ha pedig ki sem kászálódtunk, vagy újra válságba kerültünk, akkor meg a logó lenne a legutolsó dolog, amivel foglalkozni kellene.

Igazából a logócsere kicsit olyan mint a király új ruhája, egy látványos, de jelentéktelen változtatás mögé akarják elrejteni, hogy a város nem fejlődött az elmúlt 7 évben egy lépést sem, sőt kézzel tapintható a leépülés az egészségügyben, látványossá fokozódott az elvándorlás, a város gazdasága jó esetben stagnál, vagy inkább megint/még mindig hanyatlik.

miskolc_2017_logo_color.png
Dinamikus?

A logó lehet hogy dinamikus, de a város nem az: gazdasága hanyatlik, infrastruktúrája fájdalmasan elavult, oktatását és egészségügyét államosították és szétverték, és ehhez - épp úgy mint a közlekedési vállalat államosításához - végtelenül dinamikusan tapsolt és lelkesen asszisztált eddig a Kriza-Kiss duó.Beláthatnák végre, hogy egy új grafika nem fedi el tetteiket - vagy tétlenségüket. Nem a logó határozza meg a város arculatát, hanem a vezetőik, akik a régi logóval ellentétben a helyükön maradtak.

Az új logó nem oldhat meg semmit, ellenben jó drága. Olyan drága, hogy a Városháza nem is merte számszerűsíteni az összeget, hogy mennyibe kerül a korábbi félkörök szögletesítése. Ellenben, ha a továbbra sem kezd neki a problémamegoldáshoz a városvezetés, akkor ez az új logó is nagyon gyorsan el fog öregedni. Ám újabb öt év múlva már nem biztos, hogy lesz miből és lesz kinek újrarajzolni. 

komment

57. Rendészet kontra nyugdíjas újságíró

A ruha nem elég

2017. november 14. 08:00 - Alex_W

A tilosban parkolás - sajnos - mindennapos eset Miskolcon éppen úgy, mint bármilyen más városban. De Miskolc az egyetlen hely, ahol egy ilyen szabálysértéssel be lehet kerülni a városi lappal, képpel, névvel. Saját olvasatom következik.

Sz. István 68 éves nyugdíjas újságíróval, miskolci lakossal pont ez történt. Lényegtelen miért parkolt a tilosban: talán a dolga volt sürgősebb annál, hogy szabályos parkolóhelyet keressen, talán a jelzések nem voltak egyértelműek - lényegtelen, megtörtént.

Hogy a városi rendészet tagjai odalépetek és intézkedést foganatosítottak ellene: helyes, remélem pártállástól és foglalkozástól függetlenül mindenkivel így járnak el. De miért kell egy békés nyugdíjast a szabálytalan parkolása miatt levinni a földre? Ezentúl inden tilosban parkolót megbilincselnek, rendőrségre visznek, túszul ejtenek és vallatnak?

Vagy egyszerűen a Miskolci Rendészet tagjai megijedtek attól, hogy a nyugdíjas úr szabály szerint eljárva figyelmeztette őket, hogy van nála egy gázfegyver? Valószínűleg ez történt. A dolog pikantériája, hogy Sz. István pontosan követte a szabályokat, a vele szemben eljáró hivatalos személyeket figyelmeztette, hogy engedéllyel tartott riasztófegyver van nála. Ezt vette a Rendészet fenyegetőzésnek.

Kövesd a szabályt, és a Rendészet tagjai megbilincselnek, az utcán porba fektetnek s megaláznak azok, akikre a családunk és vagyunk védelmét bíztuk. Kövesd a törvényt és hamisan fenyegetőzéssel vádolnak, és még az életmentő gyógyszeredet is megtagadják tőled. Pedig ha már ilyen szép, a Rendőrségre hajazó egyenruhát, a régi szovjet időket idéző nosztalgikus tányérsapkát kaptak a rendészek, akkor gondolom ezt is elmondták nekik, ha már kaptak bilincset, akkor gondolom nem csak azt tanulták meg hogyan kell valakire rázárni, kinyitni is tudják.

Amikor valaki közfeladatot ellátó személy lesz elsősorban nem hatalmat kap: egy feladatot és a város lakók megbecsülését és tiszteletét. Erről a továbbiakban nem lehet szó, hisz a Rendészet tagjai egyre inkább inkább elkanászosodnak, főleg a parkolási rend szabadon értelmezése miatt. Érdekes módon sosem a Városházi vezetőséget zaklatják, hanem az egyszerű miskolciakat, akik nem tudnak hova fordulni: a rendészet ellenőrző szerve önmaga.

De hogy tisztán lássunk: Sz. István nem véletlenül került eljárás alá, viszont gyanítom a tilosban parkolása is csak indok volt: ez egy jól megtervezett karaktergyilkossági kísérlet - ami sajnos még nem büntetendő.

Sz. István ugyanis hangos kritikusa a Önkormányzati Rendészetnek. De ettől a rendészetnek nincs joga vegzálni őt, legalábbis ha még igényt tartanak a lakosság együttműködésére és tiszteletére. 

Mindazon által nem a gyalogrendészt hibáztatom: nekik, gondolom, ez utasítás volt. De számon kérem ezt azon, akit mi Miskolciak választottunk: milyen kiképzést, képzést kapnak a rendészek? Vagy csak szabtak rájuk egy megtévesztésre alkalmas egyenruhát, gúnyába bújtatták és kész?

Az önkormányzat vezetősége helyében nem csak a ruhát adtam volna rájuk: rendszeresen képezném őket jogból és a helyi rendeletekből, mihez van joguk és mihez nem. Lenne helyzetfelismerési gyakorlat: mikor kell a bilincs, mikor a szép szó, és főleg mi az, amikor fenyegetnek. Lenne egy protokoll, egy etikett, egy viselkedési szabályzat, amit a rendészeknek kívülről kellene fújniuk, mindazonáltal a miskolciak is megismerhetnék, hogy milyen viselkedést a várhatnak el a városi egyenruhásoktól. Kötetezném a rendészet tagjait, hogy elsősegélyből, egészségügyi kockázatokból is vizsgázzanak, hisz eljárásuk nem veszélyeztetheti feleslegesen senki életét. És főleg: létrehoznék egy a Rendészettől független testületet, hogy ellenőrizze a fiúkat.

Mert vallom, hogy szükség van a Rendészetre, de ez nem az. Vallom, hogy a feladatmegosztás a Rendészet és a Rendőrség között hatékony tud lenni, de most a Rendészek olyan dolgokat is csinálnak, amihez nincs joguk. Vallom, hogy az Önkormányzati Rendészet elsődleges feladata a törvénytisztelő miskolci polgárok védelme,d e jelenleg inkább zaklatnak.

Épp ezért vagyok kiakadva a történteken.

komment

56. Botrány a strandon

Minek fizetjük a rendészetet?

2017. augusztus 14. 09:00 - Alex_W

Egy hete minden arról szól, hogy az év legmelegebb hétvégéjét hogy vágta tönkre (khm!) néhány viselkedési zavarokkal küzdő ember(?). Bár én nem járok strandra, azért a tudósításokat, olvasói "élménybeszámolókat" olvasva egy kérdés fogalmazódott meg bennem, s valahogy nem tudtam tőle szabadulni:

Ez idő alatt hol volt az önkormányzati rendészet?

Most, hogy a városvezetés képes miattuk kilakoltatni az Ifiházat, ezzel tovább csökkentve az amúgy is durván visszafejlődött városi kulturális életet, igazán jogos kérdés.

selyemret.jpg

Mert nem normális, hogy egész évben becsülettel dolgozó városlakók pihenését teszik tönkre azok, akik nem is akarnak rendesen viselkedni. Mert tönkreteszik a gyerekek szórakozását, veszélynek teszik ki a pihenőket azok, akik ruhástól ülnek a medencébe és klozetnak vagy bidének nézik azt.

Persze védekezhetnének azzal, hogy nem lehet minden pofonhoz rendészt állítani, de az az igazság, hogy itt nem egy pofonról van szó, hanem több tucat emberről, akik tönkretették sok tucat család hétvégéjét. Persze lehet, hogy a városvezetés szeret olyan medencében fürdeni, amibe előtte - elnézést - teleszartak mások.

Hol bujkáltak a rendészek, amikor szükség lett volna rájuk? Hol volt a rendészet, miért nem hívták őket? Miért nincs megfigyelőkamera a strand területén? Ha van, akkor figyelik, vagy csak a csajokat stírölik rajta? Miért nincs állandó rendész legalább a zsúfolt nyári napokon? Miért nincs az úszómesterek telefonjában a rendészet száma, hogy hívják a lovasságot, amikor kell?

Mert egy úszómestertől nem várhatjuk el, hogy azzal töltse az idejét, hogy neveletlen egyénekkel konfrontálódjon, neki a fuldoklókat kell kimenteni. De a rendészeknek ez a feladata!

Tán külön írásbeli kérvényt kell benyújtani Kovács László Csabának, esetleg Kriza Ákosnak, hogy a városi pénzen fenntartott rendészet végre intézkedjen? Vagy ami nem a főutcán történik, abban a rendészet nem is illetékes? 

Mert mire való az Önkormányzati Rendészet, ha egy strand rendjét sem képesek biztosítani? Bezzeg egy védtelen kulturális intézményt lelkiismeret furdalás nélkül képesek megfosztani az épületétől... 

 

komment

55. Költözne a Rendészet

Nem adjuk az Ifiházat!

2017. június 28. 13:00 - Alex_W

Egy hete már csak az Ifi-házra gondolok, lassan meg-megállva, vandálok által hátra hagyott romok közt gondolkodom, hogy ugyan minek kell a Kriza huszárságnak pont az az épület. Egy hete nem fér a fejembe, hogy aha a rendőrségnek jó ott a Dózsa György úton, mint a tűzoltóságnak, vagy a bíróságnak, a börtönnek, sőt a kereszt utcában az ügyészség is elvan és végzi feladatát, akkor miért kell a Kriza huszároknak pont az Ifiház.

Nem értem miért kéne bármit is tenni nekünk a Kriza huszárokért, ők mit tesznek értünk? Hol voltak a Kriza huszárok amikor a Herman Ottó Általános Iskola frissen felújított padjait szét verték a vandálok? Hol voltak akkor, amikor a belváros utcabútorait tették tönkre? Egyáltalán valaki sötétedés után látta őket? És a belvároson kívül?

Iskolánk szűkös anyagi forrásaiból felújította az udvaron álló asztalokat és padokat, A karbantartók munkájukat adták, hogy legyen hol pihenni a napközis csemetéknek. Két napig élvezhették, ma ez lett belőlük a vandáloknak köszönhetően.

 

Egy hete nem fér a fejembe, hogy miközben a város tele van üres épületekkel, példának okán Avas szállóval és a volt központi leánykollégium épületével, miért ragaszkodik a Kriza-huszárság húsz körömmel az Ifi házhoz. Tán azt hiszik, az épülettől megfiatalodnak?

Nem értem, hogy az Miskolc Önkormányzati Rendészetnek, melynek nyomozati jogköre nincs -- ami azt illeti a bilincset és a gumibotot is csak elrettentésből hordhatnak -- nyomozati szerepe nincs, visszatartó ereje is alig, az is csak tettenérés esetén --, minek kell stratégia központ. De ha már kell, akkor miért nem az évek óta üresen álló központi leánykollégium épületét veszik igénybe, ahol bőven lenne hely, van belső(!) parkolója, udvara. Az épület pont annyira alkalmas központnak, mint az Ifiház épülete. Stratégiai helyen is van, hisz mi lehetne optimálisabb egy félhivatásos szervezetnek, mint egy olyan épület, ahonnan egy sarokra van az igazi rendőrség, az ügyészség és a bíróság? Nekik megfelel, de a Kriza huszárok okosabbak akarnak lenni?

ifi_haz_141031ml.jpg
IFIHÁZ: Létében veszélyeztetett

Az igazság az, hogy megint a városvezetők izmozása van a háttérben. Gyanítom, szokás szerint senki sem gondolkodott, amikor az önkormányzati rendészet látványos, ám eredménytelen duzzasztása miatt kinőtték az jelenlegi központjukat. Egyszerűen a kinézték a Győri kapuban a legközelebbi önkormányzati épületet és kész. Ez nem stratégia: lustaság, izmozás, és módfelett nagy butaság, amire csak egy olyan ember vezette testület képes, aki nem ismeri, nem tiszteli, nem szereti a Miskolciakat. Megalázó az Ifiházra nézve, akik névtelenül, központilag el nem ismerve csendben többet tettek Miskolc nevének öregbítéséért, mint a teljes városvezetés együttvéve.

Sok mindent hagytunk, hogy elvegyenek, hogy tönkretegyenek, de az Ifiházat nem! Az Ifiház marad a helyén, a rendészetnek meg találnak majd másik helyet. A sokat emlegetett volt leány kollégiumi épületet. Vagy egy másikat, hisz a rendészek, akik elvileg egész nap és este a várost járják, hogy minket védjenek, parkolási bírságot osszanak, illegális szemetelőket, kapualjba vizelőket keresnek, biztos ismerik már a várost annyira, hogy tudnak egy másik, üres épületet.

Én tudok. És ha tényleg ezen múlna a közrend (és rajtam múlna), akkor meg is kapnák. Pármilliót biztos rászánnék, hogy modern kényelmes központjuk legyen, de cserébe legyenek ott kint az utcán, mindenütt és védjék a rendet és ne csak a lakosokat kukkolják a kamerákon keresztül.

komment

54. Nem a Polgármester úron múlt

A Takata üzemet nem fenyegeti a csőd

2017. június 27. 08:00 - Alex_W

Hétfő reggel a Takata csődjére kelhettünk. Azoknak, akik az elejétől követik a cég sorsát, nem volt újdonság, hisz a gyár megnyitásával körülbelül egy időben tört ki az autóipar egyik legnagyobb botránya: a japán gyökerű cég éveken keresztül szállított hibásan működő utasbiztonságban szerepet játszó alkatrészeket a partnereinek. 50-80 millió autót kellett cég miatt visszahívni, s kártérítési perek sora zúdult a cég nyakába. Ezeknek az anyagi vonzata akkora volt, hogy előre látszódott, hogy a japán gyártó beleroppan. A kérdés csak az volt, hogy a globális anyacég, a márka csődje magával rántja-e az amúgy botrányoktól mentesen és nyereségesen működő európai részleget. Az anyacégnél tavaly október óta tudatosan készültek a csődre, amit végül tegnap reggel jelentettek be.

takata_miskolc.jpg

Ennek fényében meglepő volt dr. Kriza Ákos felkészületlensége. Amikor Miskolc Város polgármesterét meginterjúvolta a Magyar Nemzet, hogy mi lesz a miskolci gyárral, teljesen felkészületlen volt Takatá-ból. Csak annyit tudott mondani, hogy tudomása szerint stabil a cég helyzete, és majd utána néz. Polgármester úr, üljön le, egyes. Miért nem követi naprakészen a város egyik legnagyobb üzemének, 1400 miskolci ember munkaadójának a helyzetét? Meglepte egy olyan botrány, ami közel három éve tart, egy olyan csőd, amit már tavaly ősszel elkezdtek előkészíteni? Önnek az a feladata, hogy lehetőségei szerint mindenre felkészítse a várost, hogy minél hamarabb megszüntesse a pánikot. Hét év után sincs tisztába a feladataival?

Szerencsére ez a helyzet nem a Polgármester úron múlott. Az amerikai piac meghatározó utasbiztonsági gyártója, a Key Safety Systems (KSS) a jól előkészített csőd forgatókönyv alapján azonnal bejelentette, hogy megveszi a Takata teljes eszközállományát, így a miskolci üzemet is. Ígéretük szerint néhány ember kivételével a japán cég összes alkalmazottját tovább foglalkoztatják.

Takata Safety Systems Hungary Kft. nyilatkozata szerint az anyacég csődje semmilyen hatással nem lesz a magyarországi tervekre, a cég folytatja üzemének a további bővítését. A céget közvetlenül birtokló és azt segítő Takata Europe Gmbh. nyereséges, így nincs szüksége a csődbe ment anyacég segítségére. Ennek ellenére mindenkit megnyugvással töltött el, hogy a Takatának ilyen gyorsan sikerült komoly vevőt találnia üzemeire, így a gyárak léte hosszútávon is biztosított.

komment

53. Miskolcról, szabadon

Megint fizethetünk

2017. május 18. 09:00 - Alex_W

Vannak érdekes egybeesések. Ilyen az, amikor egy miskolci facebook csoport oldala pont akkor bicsaklik meg, amikor a miskolci polgármesterre nézve nem épp hízelgő híreket tesznek közé.

Az egyik eltűnt poszt

Pedig a hír igaz és valós: bírósági ítélet mondja ki, hogy a polgármesteri hivatal koholt vádakkal, rosszhiszeműen, rákosi időket idéző eljárással tette ki a várból 2015 tavaszán dr. Sikter Péter főszervezőt, aki 23 éven keresztül volt részese a diósgyőri várhoz köthető programok szervezésének. Az is tény, hogy a helyére hozott Tallósné Novák Irén is sikeres volt: sikeresen tüntetett el olyan programokat, amik korábban éveken, évtizedeken keresztül sikeresen futottak.

Persze pont ezek a hírek azok, amik nem jelennek meg a MiNap-ban és nem jelennek meg a MiTV-ben. Mert ezek a hírek nem léteznek, legalábbis a Polgármesteri Hivatal szerint. Pedig a bíróság nem csak a jogtalanságot mondta ki, hanem azt is, hogy a városnak kártérítést kell fizetnie, amit természetesen nem a döntéseket meghozó városházi emberek zsebéből fog történni, hanem a városi kasszából, elvonva egy kicsit az óvodáktól, a közlekedéstől, a vízművektől, a lakhatástól. Így nézve nem sok pénz, néhány millió forint, néhány száz helyről összecsipegetve, de a mi pénzünk és költhetnénk valami értelmesebbre is, mint kártérítésekre.

Talán még soha nem költöttünk annyit kártérítésre, elvesztett bírósági perekre, mint dr. Kriza Ákos idejében. Elvesztett perek tucatjai, eredménytelen feljelentések, nulla felelősségre vonás: kezdem azt hinni, hogy az előző városvezetés mégiscsak jól végezte a dolgát - ellentétben ezzel. Ideje lenne felelősséget vállalnia ennek a feljelentgető bandának, és visszaadni a városnak azt pénzt, amibe ezek az elvesztett perek, kártérítések kerültek.

Iktassuk rendeletbe, hogy minden városházi döntéshozónak - pont úgy mint a közutakon történő károkozásnál - a hibáiért teljes anyagi felelősséggel tartozzon, ha per lesz belőle, ha figyelmeztették, de megcsinálja és kimutatható kára keletkezik a városnak: fizesse meg. Az adófizetők pénze nem arra való, hogy a polgármester hibáit ellentételezze. Szerintem.

Tegyük fel egy valamikori polgármester utasítására koholt vádakkal elbocsátanak egy munkavállalót és a munkavállaló a város ellen indított munkaügyi perét megnyeri, a kártérítés és a külsős ügyvédek költségét a város hajtsa be a polgármesteren. Pont mint egy közlekedési balesetben: a károkozó viselje a következményeket.

Hogy mennyi köze van a fenti ügynek ahhoz, hogy a Miskolcról szabadon facebook-csoport oldalán megtapasztalt anomáliákhoz? Maximum összeesküvés elméleteket tudnék gyártani. Mindenesetre tény, hogy roppant gyanús, hogy pont akkor botlik az oldal, amikor arról van szó, hogy a Polgármesteri Hivatalt a bíróság újabb esetben marasztalta el.

Update: egész pontosan páran feljelentgették a posztot a Facebooknál, így elérhetetlenné téve, de Zuckerbergék azért nem bürokraták, gyorsan helyre állították a dolgokat. Ja, de kinek állt ez érdekébe?!

komment

52. Fizetés emelés

A jó munka jutalma

2017. február 16. 06:00 - Alex_W

A múlt héten kaptam tőletek hideget-meleget amikor kifejtettem, hogy Miskolc közel sem erős város. Persze erősebb, mint egy nevesincs település valahol Szibériában, és mondjuk erősebb mint Szikszó, de például közel sem olyan erős, mint például Szeged. Mondhatjuk, hogy súlycsoportjában Miskolc a leggyengébb.

De hagyjuk ezt az önfényező mondatot, hisz a Polgármester Úr is csak politikus, és ez jó indok az önfényezésre. 

Koncentráljunk inkább dr. Kriza Ákos munkájára, aki mint polgármester - s egyben a városi Katasztrófavédelmi Törzs vezetője - bizonyította alkalmasságát, hisz csak néhány szempillantásnyi ideig volt járhatatlan a város. Ez a kiváló munka, amit amúgy ezen kívül is végez városunkban mind a gazdaság, mind a kultúra, mind a szociális és egészségügyi területen, bizonyítja, hogy a Mi Polgármesterünk igazán méltó a javadalmazására. Méltó a fizetés emelésére, a közel egymillió forintos fizetésre (pluszban a költségtérítés).

Ráadásul a még a mocskos, galád, Soros-bérenc sajtó is támadta, hogy a háza előtt milyen tiszta az út, hisz csak a hivatalába akart bejutni, hogy kötelességét teljesíthesse. Hogy ilyen helyzetbe többet ne kerüljön a tisztelt Polgármester Úr, és dr. Kriza Ákos egy jövőbeni vészhelyzet esetén is időveszteség nélkül érhessen hivatalába, javaslom építsünk neki helikopter leszállót és a város autó használat helyett vegyünk a polgármester úr részére helikoptert (és pilótát).

Arról nem is szólva, hogy Zsiga Marcell óta tudjuk, hogy a hegyek tetejét is eléri az árvíz, ilyenkor is jól jön egy helikopter a kertben. Sőt talán Rogán Antal urat is könnyebben tudja egy kávéra fogadni a Polgármester Úr, ami talán erősíthetné Miskolc kormányzati lobbijának az eredményét. Szóval mindenki beláthatja, hogy igazán hasznos tud lenni, ha a Polgármester Úr kertjében van egy helikopter-leszállóhely.

A héten elfogadásra ajánlott költségvetés amúgy tényleg nem tartalmaz többet pár bejegyzésre elegendő kivetnivalónál, leszámítva, hogy Szegedhez képest közel körülbelül 35-40%-kal kisebb. Ez egyrészt Szeged erősebb lobbi eredményét, másrészt a hatékonyabb pályázatait jelzi, hisz leginkább a fejlesztési forrásokban vannak nagyságrendi különbségek a két város költségvetésében. És több jut szociális kiadásokra. És több jut egészségügyre. Több jut közlekedésre. Igaz nem egyszerre emelnek 20%-ot, hanem folyamatosan igazítják a béreket.

De a mi stabil, betartható és egyensúlyi költségvetésünkbe épp ezért, a polgármesteri tiszteletdíj emelésén túl, simán belefér százmillió egy helikopterleszállóra is.

És ez nem ígéret. Köszönet Dr Tompa Sándornak és Nagy-Korsa Juditnak, aki benyújtották javaslatomat a Közgyűlésnek. 

km2017.jpg

komment

51. Polgármesteri évértékelő

Egy erős város

2017. február 08. 18:00 - Alex_W

Ha a hétvégi polgármesteri évértékelőben elhangzottakat komolyan gondolja, akkor dr. Kriza Ákos nem abban a városban, nem ugyanazon a Miskolcon él, mint én.

Szeretem Miskolcot, pont ezért fáj látnom mostani állapotát, mely a Polgármester Úr állításaival szemben közel sem egy erős város képét mutatja.

Egy erős városban nem okoz gondot a közlekedés, nem kátyúsak az utak, vannak tartalékban buszok és villamosok, egy erős városba érkezőket nem a csatorna szag fogadja a Tiszai pályaudvaron. Egy erős városban kerékpárutakat építenek.

Egy erős városban nem kell lapáttal üldözni a Polgármestert, hogy ne csak az ő háza előtt legyenek eltakarítva a hó.

Egy erős városban nem okoz gondot az elhelyezkedés, egy erős városban nem használnak fel pénzt közmunkaprogramra, mert nincs, nem kell. Ott munkahelyek vannak, jól fizető állások, tisztességes bérek.

Egy erős városban nem kell csábítani az üzleteket a belvárosba, mert jönnek maguktól is, hisz van kereslet, amiből megélnek. Egy erős városban nem csak a diszkont ruházat és a használt ruha üzletek élnek meg.

Egy erős városban nem csak egy-két nagy vállalkozás van, amitől függ a város. Egy erős városban a cégek törekednek letelepedni és nem a kormánynál kell ácsingózni egy újabb nagyberuházás megvalósulásáért.

Egy erős városban nem a szegények, hanem a szegénység ellen harcolnak, védik a betegeket, nem szüntetnek meg kórházakat, felújítják a rendelőket és fel is szerelik, hogy az orvosok munkájához minden meglegyen. Egy erős város nem hagyja hogy a város egyik fele kórház nélkül maradjon.

Egy erős városban a civileknek nem kell hetente élelmet osztaniuk az utcán.

Egy erős városban nem okoz szmogot a hideg, mert az embereknek van pénzük gázzal fűteni. Egy erős városban élőknek nem kell választani a fűtés és az élelem közt.

Egy erős város szoros szövetségben van egyetemével, amit folyamatosan fejleszt, bővít és felújít. Egy erős városban erős az oktatás, még akkor is, ha az állami kézben van, hisz egy erős város lobbizásban is erős.

Egy erős városban a tanszünetben is tudnak gondoskodni a gyerekekről, mert van rá pénz és akarat, hogy megoldják.

Egy erős városban a turizmus nem csak akkor működik, ha bottal piszkálják, nem csak akkor működik, ha fesztivál van, sőt egy erős városban nem okoz évtizedes problémát egy belvárosi szálló felújítása és hasznosítása.

Egy erős városba jönnek a fiatalok, mert van munkahely, van karrier, olyan fizetés, amiből otthont lehet teremteni, családot lehet alapítani és nem negyven évesen, hanem legkésőbb harminc.

Egy erős városban jó levegő van és közbiztonság mindenhol, felszerelt iskolák vannak és óvodák és bölcsődék.

Egy erős városban nem okoz gondot a dolgozók béremelése, nem okoz gondot egy fejlesztés, nem okoz gondot az adósság. Egy erős városban nem kell megkeresni, hogy mire költik a városlakók pénzét, mert nyilvános.

Nem, Miskolc sajnos még nem erős város. De lehetne.

komment

49. Januári havazás

30 centis fehér rém

2017. január 18. 21:00 - Alex_W

Havazott, s lássuk be ez januárban egyáltalán nem szokatlan a városunkban. Ilyen az éghajlat. 30 centi hó a hanyatló nyugaton valahogy mégsem okoz káoszt, csak itt a fejlett Keleten.

Mert akármit is állít a mélyen tisztelt polgármester úr, dr. Kriza Ákos, szerintem iszonyatosan égő - sőt jobb helyeken személyi következményekkel jár - hogy 5 nappal a havazás után még mindig arról panaszkodik minden miskolci, hogy nincs eltakarítva a hó pedig állítólag 400 ember dolgozik a problémán.

Ha rákattintasz az alábbi képre, akkor láthatod, hogy öt nap alatt lényegében alig változott a hóhelyzet Miskolcon.

 

 

Pedig a kontinentális éghajlaton, az északi féltekén januárban igazán nem ritka a havazás, sőt a 30 centiméternyi hó sem.

Épp ezért szokták a mocskos liberális polgármesterek ősszel a következő dolgokat megtenni:

  1. Gondoskodnak síkosítást mentesítő anyagról (homok)
  2. Hóletakarítási tervet készítenek
  3. Költségvetési tartalékkal készülnek a rendkívüli hómunkások leszerződtetésére.
  4. Gondoskodnak olyanokról, akik képesek egy ilyen munkát irányítani és szóvá teszik, hogy ha a hóhányások a járdát foglalják el, vagy az utca közepén akadályozzák a biztonságos közlekedést. 
  5. Figyelik a meteorológiát és hóhelyzet esetén készletbe helyezik a takarító személyzetet.
  6. Hó esés esetén azonnal intézkednek.

Fogadjunk, mindegyik pont magától értetődik - neked. A tisztelt polgármester úron mégis kifogott ez a néhány alapszabály.

A miskolci városvezetést mégis meglepetésként érte a havazás, az első takarítók megjelenéséig is napokat kellett várni: láthatóan igazából csak hétfő reggel indult el valami takarításféle, nagy immel-ámmal. Így lett 30 centi hóból, 30 centis kicsi fehér rémség

Varga Gergő miskolci DK alelnöke rákérdezett dr. Kriza Ákos polgármester úrnál személyesen, hogy mégis mikor emeli fel a valagát és vagy penderítse ki a hóeltakarításért felelős vezetőjét, vagy legalább azt mondja meg, hogy mikorra lesz kipucolva a mi kis városunk.

Úgy értem a polgármester utcáján túl.

Vagy tán dr. Kriza Ákos polgármester - úgy is mint hóeltakarításban is illetékes elvtárs - fogja állni a városban balesetet szenvedők kártérítését? Esetleg a város új, környezetbarát takarítási módszerre állt át, s megvárjuk míg magától elolvad?

Persze a polgármester úrnak inába szállt a bátorsága, és ha nem tartja fel egy rendkívüli esemény, akkor bizony meglóg Gergő elől. Így viszont az alelnök utolérte a kapuban és felkérte egy kis közös lapátolásra. Elutasítás lett a része, pedig a miskolci főutcára ráférne még két dolgos kéz - a város többi részéről nem is szólva. Hisz egyáltalán nem látszik meg, hogy ebben a városban 400 ember dolgozna - gondolom éjt nappallá téve - a hó eltakarításán.

Mindezt alant láthatjátok. 

 

Közzétette: Varga Gergő – 2017. január 18.

Erre mit mondhatnék?

komment

48. Kurvázás a meccsen

Nincs mentség

2016. július 29. 08:00 - Alex_W

A foci csak egy játék. Nem több. Akkor jó, ha szórakoztat, rossz ha unalmas, és katasztrofális, ha botrányokkal teli. Márpedig az elmúlt héten sajnos pont a DVTK-nak - illetve a szurkolóknak sikerült egy nem kis botrányt kavarni.

Mert kurvázni alapvetően nem szabad. Hatvan percen keresztül egy női játékvezető asszisztenst különösen.

Napokkal később is folytatva a Facebookon ... - na erre minősítés sem létezik, ez mindennek a legalja.

Mert akár egyetértünk az ítélettel, akár nem, erre a viselkedésre nincs mentség.

Szóval én a város nevében kérek elnézést ahelyett a néhány idióta helyett, akik hatvan percen keresztül nem tudtak lenyugodni és nem fogták fel, hogy átkozódásukkal és szitkozódásukkal csak a klubnak és ezzel együtt a városnak ártanak.

Uraim, szurkolni csak higgadtan és stílusosan!

A játékvezetői hibákat természetesen szóvá lehet tenni, de érdekes módon mégsem lehettek olyan súlyosak a hibák, hisz a klub nem óvta meg a meccset, holott ez a helyes lépés, ha a játékvezető a meccs kimenetelét befolyásolóan hibázik.

Az is érdekes, hogy senki nem emlegeti a kapus felelősségét. Pedig egy profi focistától elvárás, hogy a pályán ura legyen a mozdulatainak, különösen akkor, ha úgy érzik, hogy a játékvezető az ellenfélhez húz. Miért kellett vadul hátraütni, ha már egyszer nála volt a labda? Felesleges mozdulat volt és innen nézve igenis jogos volt a büntető.

El kell fogadni. A pályán a bíró az úr, akinek nincs kamerája, a másodperc tört része alatt, remélhetően pártatlanul ítélkezik, ugyan néha hibázik, és ezeket utólag meg lehet vizsgálni, meg lehet óvni. De azt is el kell fogadni, hogy a bírói hiba - egy emberi szinten - része a játéknak.

Épp ezért kell olyan szinten focizni, hogy a játékvezetői hibák ellenére nyerjen a csapat.

Nem lehetetlen az "enbéegy" mai szintjét elnézve.

De kurvázni bármilyen helyzetben elfogadhatatlan, szégyenteljes dolog - amire nincs mentség.

Szégyenlem magam ezek miatt.

komment

47. Az eltűnt másfél milliárd forint nyomában

Az isten pénze nem elég - avagy az igazság borsos ára

2016. április 20. 16:00 - Alex_W

Legalábbis annak, aki az igazságot szeretné feltárni ebben a városban. Miután meguntam, hogy elektronikus levelezésben elérhetetlenek és személyesen bevittem az adatigénylésemet, hogy mégis mennyi az annyi és hova vándorolt az a másfél milliárd forint, amit a soha meg nem nyíló Science múzeumra költöttek, kaptam választ.

Csak nem a kérdéseimre.

Ám előbb még el kellett magyaráznom nekik telefonon - még szerencse, hogy a telefonszámomnak utána tudtak járni - hogy hogyan kell nekem válaszolni. Na nem mintha olyan nagyon bonyolult lenne, egyrészt leírtam a papírra, amit átnyújtottam a Városfejlesztési Kft. igazgatónőjének, másrészt egy ötödikes is simán tudja kezelni a KiMitTud-ot.

A telefon hívás után már izgatottan vártam a levelet, ám mélységes csalódásomra egy roppant részletes számla érkezett meg, valamint egy eget verő összeg.

Mert ma Miskolcon az igazságot meg kell fizetni - s borsos áron mérik.

Konkrétan 1207 oldalért kérnek tőlem 120 700 magyar forintot és az áfát, vagyis 153.289 összegű konvertibilis, kemény magyar forintot.

Miért?

A másolatok díja ennyi. Gondolom digitalizálás miatt ennyi, mert kizártnak tartom, hogy ezt az összeget azért kérnék el, hogy egy pendrive-ra rámásolják a dokumentumokat. Ezek szerint Miskolcon nem használnak számítógépeket és írógépen gépelik le a pályázatokat - ami pont hogy nem igaz, mert amikor bent voltam a titkárnő asztalánál azért ott duruzsolt egy kedves kis asztali számítógép. A számlákat is gondolom mind papíron tárolják a könnyebb visszakereshetőség végett. Ha meg egyszer kigyullad az irattár, akkor már senki sem fogja tudni, kinek mennyit és miért fizettek ki, ha kifizették egyáltalán.

Úgy látszik a Digitális Miskolc jött és hopp kikerülte a Városház teret - de a Városfejlesztési Kft.-t mindenképp.

Ami így 2016-ban megdöbbentő.

De nem adom fel. Így a tanár tüntetések után az fogalmazódott meg bennem, hogy van-e Miskolcon másik 150 olyan kíváncsi ember, mint én? Van-e rajtam kívül 150 polgár, akit érdekel, hogy a tisztelt városvezetőink merre szórtak el másfél milliárd forintot és hajlandó rááldozni egy szendvics árát?

Te sem adod fel? Akkor támogass az igazság megismerésében!

Nem vagyok Juhász Péter, nem célom milliomos mártírrá válni, de egyszerűen képtelen vagyok kigazdálkodni ezt az összeget a saját költségvetésemből.

Szerintem van Miskolcon 150 ember, aki egy szendvicsről le tud mondani és az árát erre célra felajánlani. Épp ezért gyűjtést szervezek, egy elkülönített számlán gyűjtve az összeget. Ha úgy gondolod, hogy te is kíváncsi vagy rá, mire ment el a város pénze, akkor támogasd a munkám, támogatásodat az Erste Banknál vezetett 

11600006-00000000-67573314

számú számlára várom. Cserébe csak annyit ígérek, hogy az egész adathalmazt megkapod, hálás köszönetemmel együtt.

komment

46. Nem csak Budapest lett szélsőségesen tömegközlekedés orientált?

Új buszok, ritkábban

2016. április 20. 12:00 - Alex_W

Másfél hónapja a városvezetés sok milliót áldozott rá, hogy nagy csinnadrattával bemutassa a város új, és a régiekhez képest tényleg környezetkímélőbb buszait, a sűrített földgázzal üzemelő, immár fehér-zöld MAN buszokat. Érdekes módon annak már nem kerítenek ilyen felhajtást, hogy a jelenlegi tervek szerint, a júniustól tervezett új menetrend szerint sokkal kevesebbet fogjuk látni a buszokat. Nem csak az újakat, a régieket is. Sőt nem csak a buszokat, de az új Skoda villamosokat is.

Talán azért, mert Miskolc is szélsőségesen tömegközlekedés orientált lett, mint Tarlós szerint Budapest.

Igaz, én nem igazán találkozom olyan busszal, ami üres lenne.

Sőt, sok esetben alig férek fel a járműre.

Mégis arról szólnak az iparági pletykák, hogy a relatíve zökkenőmentesen lezajlott februári tömegközlekedési sztrájk idején szerzett tapasztalatokra építve, a közlekedésszervezők előkészítik a vállat teljesítményének mintegy 10-20 százalékos visszavágását. Ez erőteljes járatritkításokat és viszonylatok megszüntetését jelentené. Akárhogy is, az utazóközönség csak rosszabbul járna: az eddigieknél is ritkábban járó, messzebb megálló járatokkal, nagyobb tömeggel találkozna és többszöri átszállással juthatna el csak a céljához.

És pont ez a baj ezzel a koncepciótlan koncepcióval.

Elfelejtik, hogy a közösségi közlekedés fontos és alapvető szolgáltatása a városnak, de legfőbb funkciója a kényelem, az élhető város megteremtése. Ha a buszokkal és villamosokkal kényelmetlenebb lesz a közlekedés, akkor az emberek jelentős része - aki csak megteheti - át ül autóba, a többiek meg gyalogolhatnak.

Márpedig a jól szervezett és kényelemes, hatékony tömegközlekedés mindenkinek jót tesz: autósnak, szegénynek, gazdagnak, környezetnek - mindenki nyer.

Az autósnak nem kell ülnie a dugóban.

Aki nem akar, nem tud autózni, szintén kényelmesen belátható időn belül elér a céljához.

A környezet nem telik meg kipufogó gázzal, és a belvárosban többnapos szélcsend esetén is levegőhöz lehet jutni.

A szűk látókörű Városháza is jól jár, mert a közösségi közlekedésre még mindig kevesebbet kell költeni, mint utak építésére és az asztmások, betegek ápolására.

Ennél egyszerűbb már nem is lehetne.

Persze csak akkor, ha valaki a Városházán átlátná a helyzetet. De ez - ha igaz a pletyka - meghaladja a képességeiket. 

komment

45. Pedagógus tüntetés Miskolcon

A Gyerek felvételije a tét

2016. február 02. 21:00 - Alex_W

Pár órával ezelőtt a Miskolci Napló sajtóorgánumon megjelent egy cikk, amolyan névtelen fajta, ami alatt egy finom mély hang azt suttogja, hogy a holnapi pedagógus tüntetés az ellenzéki pártok és a renitens, az állam által menedzselt Pedagógus Karral szembehelyezkedő, párbeszédképtelen pedagógusok közös agyszüleménye. Ez utóbbiak ráadásul gyerekeik jövőjével zsarolják a szülőket, hogy a tüntetésen részt vegyenek.

Igaza van a Lapnak!

Engem is a gyermekeim jövőjével zsarolnak! Igaz, nem a pedagógusok, hanem a saját Kormányom. Azzal zsarol, ha nem megyek el, akkor végig kell néznem, ahogy gyermekimben megfojtják a kíváncsiságot, a kérdezés és gondolkodás képességét, végig kell néznem ahogy elveszik a szabadságukat és élénk szabad gyermekekből átmosott agyú, önálló gondolkodásra képtelen zombik lesznek. Azzal fenyeget a KLIK, hogy a rendesen befizetett adóm mellett, vagy előteremtek a magán és alapítványi iskolákra súlyos százezreket, vagy ugyanezen pénzt WC és nyomtatópapír, kréta vásárlására kell költenem, mert az intézményfenntartó a legalapvetőbb eszközöket képtelen biztosítani!

Igen, a gyermekem felvételije a tét. A gyerek felvételijét pedig az oktatás és nem a bürokrácia minősége határozza meg, pedig ez utóbbival világklasszisok vagyunk. Ezért veszek részt a holnapi demonstráción.

Az oktatásban nincs helye a politikának, de nem is az oktatók masíroztak be a parlamentbe és írták elő a tisztelt Parlamentünknek, hogy mit kell tennie, pont ellenkezőleg, a parlamenti politika volt az, ami nem állt meg az iskola kapujában, hanem erőszakkal tovább nyomul, a folyosókig, a tantermekig, egészen addig, míg be nem hálózza és meg nem fojtja gyermekink lelkét. Márpedig én nem hagyom, hogy gyermekem és közém álljon egy hatodrangú szerző által jegyzett silány olvasókönyv, egy olyan kétes tantárgy mint az etika, ami etikusan felszólítja a gyermekemet, hogy utálja azokat akik mások, még akkor is, ha azok a szülei.

Nem fogom tétlen végignézni, hogy Budapesten egy íróasztal mögül írásképtelen embereket, silány oktatói eredményekkel, nulla vezetői képességekkel, ám órási hatalomvággyal nevezzenek ki a gyermekem iskolájának az élére, semmibe véve a szülők és tanárok véleményét. Nem fogom végignézni, hogy a gyerekre politikával összekevert vallási ideológiát erőltessenek, nem fogom végignézni, hogy az iskolák beáznak, szétrohadnak és főleg nem fogom végignézni, hogy a gyerekek - sajátom vagy sem - elkallódjanak.

Félek, hogy ha minden marad így, akkor a gyerek képtelen lesz szembenézni a XXI. század kihívásaival. Félek, hogy misztikummá válik neki a világ pusztán azért, mert nem érti - pedig a világ épp elég misztikus anélkül is, hogy boszorkányságnak tartanám az internetet.

Ki kell kényszeríteni az érdemi párbeszédet, mert a Kormány jelenleg csak saját magával - esetleg egy papagájjal képes beszélgetni. Amint nem a saját szavait hallja vissza, csak a hatalma érdekli. Engem szülőként viszont pont hogy nem érdekel a hatalma, engem az érdekel, hogy a gyerek a legjobb oktatásban részesüljön.

Pont ezért megyek el a holnapi demonstrációra.

Igen, én, Lőrincz István, az Avasalja Blog szerzője, névvel vállalom hogy ott leszek a tüntetésen. Ott leszek, mert féltem a gyereket, na nem a tanároktól, hanem a rendszertől. 

komment

44. Az eltűnt másfél milliárd forint nyomában

Pénzeltüntetés múzeuma

2016. január 13. 08:00 - Alex_W

Miskolcon van egy furcsa épület, a Science múzeum. Egy múzeum, ami már soha nem fog megvalósulni, ám mindenki tudja, hogy hol van.

Sőt!

A miskolci turisztikai információs táblákon is feltüntetik a nevét, s helyét. Lássa mindenki, hogy néz ki a semmi. Mondjuk meg is értem, jó drága semmi volt! Másfél milliárdos! Ha húszezres címletekben fizetik ki, akkor is egy kilenc méter magas pénzoszlop! Igaz, ennyi pénzért az a minimum, hogy ez a pénznyelő felkerül a turisztikai térképeinkre. Csak a nevét kellene megváltoztatni:

A pénzeltüntetés múzeuma - Az eltűnt másfél milliárd forint emlékműve.

Hogy hova vándorolt a pénz, azt szeretnénk megtudni, de a városfejlesztés válaszra se méltat. Amikor rákérdeztünk, akkor azt a szellemes választ kaptam, hogy ők nem kaptak levelet tőlem - ami lefordítva azt jelenti, hogy nem nézik meg az e-mailjeiket. (A fránya internet! A levelező szerver elárulta, hogy átvette a levelet!) Be kellene érnünk azzal, hogy Kriza Ákos polgármester feljelentést tett az ügyben. Hát ma bemegyek és személyesen adom át kérdéseimet.

Polgármester úr, tudom, hogy csak kellemetlenkedek itt magának. De lássuk be, nekünk, akik Önt megválasztották kétszer is, jogunk van tudni, miért csak most lett leállítva, és mi került az épületen

1 500 000 000 forintba.

komment

43. El nem készülő Science-múzeum

Másfél milliárd okom van rá

2015. november 18. 06:00 - Alex_W

Mint ismeretes tavasszal még úgy volt, hogy ősszel átadják az Egyetem mellett a Science múzeumnak keresztelt épületegyüttest. Utána viszont szinte azonnal megindult az egymásra mutogatás, a városvezetésnek sikerült majdnem 5(!) év után lefújni egy olyan projektet, ami szerintük eleve megalapozatlan volt. Vagy csak az volt a bajuk vele, hogy Káli Sándorék nyújtották be a terveket?

A szeptemberi visszavonás után ez másodlagos kérdés. Azzal, hogy a polgármester indítványára a Közgyűlés elállt a projekttől, kötelezte magát több mint egymilliárd forintnyi, már lehívott támogatás - plusz a büntetőkamatok - visszafizetésére. Ehhez jön az önerő, amit már szintén elköltöttünk, így összesen másfél milliárdban van egy olyan épület, ami kívülről már egész jól néz ki - belülről viszont a miskolciak nem láthatják.

Lényegében önerőből kifestettük az épületet, legalábbis ennyit látunk belőle.

Ezért lettünk kíváncsiak mire ment el a másfél milliárd forint.

Tudtad, hogy a visszafizetendő egymilliárd forint Miskolc Város 2015-re tervezett éves költségvetési hiányának a kétharmada?

Szabályosak voltunk: benyújtottuk a jól bevált átlátszó.hu-n keresztül az adatigénylésünket először a Városházának, onnan a Városfejlesztési Kft.-hez irányítottak. Oda is elküldtük a kérdéseinket és megkezdődött az idegőrlő várakozás. Válasz nem érkezett, így utánajártunk, hogy mi lehet ennek az oka, talán fals címre ment az igénylésünk? Mint kiderült igen, ugyanis a Városfejlesztési Kft.-nél amikor közkapcsolati e-mail címet változtatnak, akkor nem irányítják át a régit az újra. Sőt egyáltalán ki sem kapcsolják. Akkor hát fogtuk és elküldtük az új címre is, új határidőt véstünk a naptárunkba. Ám a hőn áhított válasz most sem érkezett meg.

12185430_858585187593266_8572938749202808762_o.jpg

Vagyis valakik immáron több mint két hónapja nem állnak szóba velünk, Miskolciakkal - bezzeg, amikor a szavaztunk kellett nekik! Persze az ilyesfajta titkolózás, a civil kontroll ellehetetlenítése fel veti a kérdést: mi az, amit ennyire érdemes titkolni?

Mi az, ami miatt érdemes kivárni azt, hogy a végén a Bíróság kötelezze a Városházát és Városfejlesztési Kft.-t az adatok kiadására? Mit titkolnak?

Mert az igazság az, hogy minden egyes nap, minden óra, míg nem kapok választ, csak kíváncsibbá tett, s most már ott tartok, hogy nagyítóval fogom átnézni a számlákat. Másfél milliárd okom van rá.

Köszönettel tartozom az átlátszo.hu-nak a remek közérdekű adatigénylő felületükért, és a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezetnek, hogy felajánlották a segítségüket. 

komment

42. Új vasúti menetrend tervezet

Miskolc megint egy kicsit távolabb kerül

2015. november 12. 18:00 - Alex_W

Kezembe került a következő évi vasúti menetrend tervezet. Természetesen egyből a Miskolcot érintő részhez lapoztam, és megdöbbentem. Miskolc egy  kicsit megint messzebb került.

A legújabb menetrend szerint ugyan a város földrajzilag maradt ahol van, s hála a nyáron elvégzett felújításoknak, a menet idő sem nőtt számottevően. Ugyanakkor a Budapest-Miskolc között járó gyorsvonatokat megfelezik, s az eddig nagyjából kétóránként járó gyorsvonatok mostantól négy óránként fogják egymást követni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Budapestről 6 órakor és 10 órakor induló első gyorsvonat megszűnik, a délután 2 órakor induló gyorsvonat is csak pénteken fog járni,

Az sem fog jobban járni, aki délután szeretne elindulni Miskolcról: megszűnik a fél négyes és a félnyolcas gyorsvonat, így mindazokkal kiszúrnak, akik este indulnának, de nem szeretnének Budapestig utazni. 

Mint látható, a vasút szeretné az utasok az óránként járó Intercity járatok felé terelni, ugyanakkor senki nem számolt azokkal, akik ezeket a járatokat nem a teljes vonalon - Budapestig - szerették volna igénybe venni. Ad abszurdum, ha valaki a Hatvanba szeretne eljutni, az mostantól a MÁV-osan kiszámítható gyorsvonat helyett kénytelen betervezni egy Füzesabonyi vagy egy Budapesti átszállást és jóval hosszabb menetidőt. Nem is beszélve azoktól az ingázókról, akik eddig ezekkel a vonatokkal értek be a megyeszékhelyre, hisz a gyorsvonatot még csak regionális szinten sem pótolják.

Előre látható, hogy ha ez a menetrend megvalósul, akkor mind többen fognak inkább autóba szállni tovább terhelve a már így is túlterhelt és zsúfolt miskolci utcákat.

 

komment

41. Bagolyvár állott, most romhalom

Villám felújítás

2015. október 26. 09:00 - Alex_W

Bagolyvár állott, most romhalom, kedv, s szépség röpködtek, por száll és buldózer áll most helyetek.

A blog ismeretlen szerzője

Egyik szemem nevet, hisz a Bagolyvár megújul. Másik szemem sír, mert buldózerek foglalták el egy gyönyörű épület helyét. Igaz visszaépítik - mondták a Városházán, de az igazság és a tervek mást mutatnak: visszaépítenek valami nagyon hasonlót.

Nem értem én ezt a hirtelen jött felújítási kényszert. A Bagolyvár már évek óta üresen áll, és csak romlott az állapota. Nem volt gazdája, régen volt rengeteg funkciója, majd egyszerűen csak kiürítették. Több, mint három éve járja körbe minden egyes villamos, három éve állomásoznak körülötte az autóbuszjáratok. Három éve senkinek sem szúrta a szemét, hogy egy új, állomáson konténerben pihennek a közlekedési vállalat dolgozó, konténerben lett elhelyezve a jegy és bérletpénztár. Három évig süket fülekre talált a Városházán mindenki, aki a Bagolyvár felújítását említette.

Most a villamos projekt végén hirtelen szemet szúrt a Városházának, hogy van egy romló épület a felújított állomás kellős közepén. Most hirtelen fel kellett újítani. Most azonnal, még 2015-ben.

Mire fel ez a nagy sietség?

A dolog rém egyszerű: a még Káli Sándor vezette önkormányzat által kidolgozott tervek szerint a Zöld Nyíl projekt jelentős pénzügyi tartalékkal rendelkezik, de ez csak most tűnt fel a terveket megtorpedózni szándékozó dr. Kriza Ákos vezette kabinetnek, akik gyorsan határoztak: pénzt vissza nem adunk! Kellett hát egy projekt, amivel el lehet költeni sok pénzt.

Nagyon sok pénzről van szó: 517 millió forintról.

Maguk is úgy érzik, hogy ennyi pénzből akár márványból, drágakőberakással kellene készülnie az épületnek? Hisz alig nagyobb mint egy családi ház!

Na ezért kellett lerombolni: így a bontás és az újraterveztetés, újjáépítés mágikus építőipari háromszögében szépen el lehet tüntetni egy csomó közpénzt. El is tüntetik.

Hogy miért kellett lerombolni egy védelemre, megőrzésre érdemes épületet, azt senki sem tudja. Még a Városháza építészei is össze-vissza beszélnek, agyag téglákról és statikai kellemetlenségekről, holott az az igazság, hogy az épület nem volt rosszabb állapotban, mint bármelyik hasonlókorú ház a városban, meg lehetett volna menteni. Igaz, akkor talán nem lettek volna vele kész december 31.-ig. Igaz, az nem került volna félmilliárdba.

Így hát az épületnek mennie kellett, és kapunk helyette valami nagyon hasonlót. Nem a Bagolyvárat: az épület immár pótolhatatlan, elveszett.

A veszteségtől és a pénzpazarlástól eltekintve viszont örülök, hogy a Városvezetés, lám, milyen gyorsan tud intézkedni a város egyik szégyenfoltjának az eltüntetéséről. Nos tisztelt uraim, lehetne hogy ugyanilyen gyorsan megoldanák még a szeles utcai iskola felújítását és az avas szálló újjáépítését is? Esetleg a Csabai kapu felújítását Vagy újabb hosszú évekre fogyott el a lendület? 

komment

40. Még nem indult a fűtés

Rideg fűtőtestek

2015. október 19. 08:00 - Alex_W

Itthon ülök, betegen. Legfőbb vágyam a meleg lenne, ha a MiHő partner lenne ebben. De az az igazság, hogy a fűtőtest a szobámban olyan rideg, mint egy középkori kastély. Nem marad más, mint a dupla takaró alatt befejezni ezt a posztot.

Persze jó kérdés, hogy október 19.-én, immár négy nappal a hivatalos fűtési idény kezdete után, miért hidegek a radiátorok Miskolc legnagyobb lakótelepén. Ennyi idő kellene neki, míg átmelegszik? - morfondírozom, mikor úgy megyek teát főzni, mint aki az Északi sarkra készülődik - De hisz ez lehetetlen, hisz két hete, amikor a maihoz képest kánikulai meleg volt, már sikeresen tartottak egy próbafűtést. Igaz utána leállították, de úgy volt, hogy csak három napra - ennek immár 10 napja. Lehet hogy a MiHő-nél nem földi napokban számolnak?

Nincs már lehetőség, betegen didergek tovább. A polgármesterünk polgári foglalkozása orvos, jut eszembe. Mit is mondott a háziorvosom: legyek melegben. Köszönöm, kollegiálisan átszólhatna a városházára, hogy mi van a fűtéssel, mert a MiHő nem mond semmit. Egyáltalán semmi tájékoztatást nem ad.

Én megértem, ha elromlik a rendszer. Megértem, ha nem tudnak valamit azonnal javítani. De könyörgöm, szóljanak már! - Vagy Miskolcon a távhő immár nem közszolgáltatás, hanem államtitok? Az idei fűtési idényt titkosítják 50 évre?

Lassan hat a tea, hat a gyógyszer. Majd elválik, hogy gyógyulásom lesz-e gyorsabb, vagy a kihűlésem.

komment
süti beállítások módosítása